"-Ön volna Sherlock Holmes? Hát ez hihetetlen.
-Semmi gond. Én is alig hiszem el magamnak."
Kifinomult, elegáns és érzékeny-ilyen az idős Sherlock Holmes, és ilyen az egész könyv hangulata és stílusa is.
Én, aki egyetlen S.Holmes történetet sem olvastam a filmekben látott nyomozóhoz viszonyítottam Cullin figuráját. És mit ne mondjak a szerző zseniálisan fésülte össze a könyv lapjain és a filmvásznon megelevenedő karaktert az immár kilencvenhárom éves ősz hajú, szakállas figurával, akiről az első perctől kezdve elhittem, hogy leléphetett a könyv lapjairól és belefáradva a Baker Street nyüzsgésébe, és a temérdek feladatba Sussexben talált nyugalomra, ahol csend és béke veszi körül, na meg a méhei és az emlékei.
Emberi kapcsolatai immár levelezésekre korlátozódnak. Naponta temérdek postai küldemény várja, hogy a híres Sherlock elolvassa, válaszoljon rá, és persze segítsen. De már nincs olyan rejtély amiért Holmes kimozdulna az önként választott száműzetéséből. Emlékeiből él. Felidézi számára kedves emberekkel közös múltjukat- ilyen egy titokzatos fiatal nő, a testvére, vagy társa Watson, aki már szintén az elhunytak között van.Nehézkes memóriája nagyban hátráltatja, hogy befejezze számára fontos könyvét A méhtartás gyakorlati kézikönyvé-t, illetve a A nyomozás mesterségének summája mind a négy kötetét.
Rafinált megoldásként Cullin a jelenben a feledéssel dacoló Holmes élete mellé egy régi rejtély felgöngyölítését is becsempészte, mely a mindig higgadt és racionális nyomozó lelkére nagy hatással volt.
"Nagy magányodban megállapodtál az első arcnál, amelyen megakadt a pillantásod."
És ott van még az utolsó nagy utazás Japánba, ahol a gyönyörű és kitartó természet és az emberi törékenység és vak hit elkápráztatja és egyben el is szomorítja őt.
Holmes nem is sejti, hogy a legnagyobb feladat nem a múltban rejlik számára, hanem a jelenben, ahol nem várt fordulat áll be az életébe, és amely arra készteti, hogy inkább az érzési felé forduljon, és ne a gyakorlati dolgok megoldásán munkálkodjon.
Egyetlen hibája (számomra) a könyvnek, hogy sokkal katartikusabb befejezést vártam.
Igazi csemege ez a kötet a rajongók számára, és azoknak is akik egy élet összegzésére kíváncsiak.
Remek ötlet volt beleszőni az idős férfi kedvenc hobbiját a méhészkedést, habár aktívan már nem dolgozott a kaptárak között, de rengeteg érdekes információt tudhatunk meg az akkori méztermelésről. (Nem mellesleg utólag igen nagy jelentőséggel bír a történet szempontjából is.)
Nem tudom, hogy a fordító volt-e bajban, vagy már eleve így íródott a könyv, de éppúgy szerepel a méhcsípés és a méhszúrás kifejezés is. A helyes kifejezés a méhszúrás, ugyanis a méh szúr, nem pedig csíp, mint mondjuk a szúnyog.
A borító minimalista kinézete újabb pontokat ér nálam. Itt jegyzem meg, hogy mindkét, a borítón szereplő méhecske darázs. A méh barna, a darázsnál jellemző ez a citromsárga szín és az élénken elkülönülő csíkozás. (Sok mesében is helytelenül ábrázolják a darazsat méhnek.)
A szerző már nyolc regényt írt, fáj a szívem, hogy nekünk eddig ezekből csak ez az egy jutott.
Értékelés:
4,9 méhészetben érő cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése