2017. november 12., vasárnap

A kerek hatos




Amilgade  blogjának szülinapja juttatta eszembe, hogy az én blogom is valahogy ebben a hónapban indult el hat évvel ezelőtt. Vagyis kicsit korábban, de arra már nem emlékszem, hogy a freeblogon mennyi időt töltöttem.
Mikor elkezdtem blogolni csak azért tettem mert nem volt kivel megosztanom egy-egy könyvről a benyomásaimat, illetve volt, mert a Nők Lapja Cafe oldalán indítottam egy könyves topikot és ott adták a lányok az ötletet a bloghoz-amiről akkor hallottam életemben először. (Sajnos ez a topik már évekkel ezelőtt bezárt.)

Sokan profi módon blogolnak, mind az írás és a számítógép kezelés terén kimagaslót tudnak nyújtani. Én csak így tudom, és nem is ringatom magam abba, hogy ez tökéletes, meg jó, de nagyon szeretem és arra büszke vagyok, hogy évek óta kitartóan ápolgatom.

Sokszor gondoltam arra, hogy az életem egyéb történéseit is behozom a blogra, de ismerve magam tudom, hogy ami először jó ötletnek tűnik azt később megbánom, hogy úgymond kicsit kiadom magam. Éppen ezért  továbbra sem lesz egyéb poszt mint ami könyvekről szól, megkímélve az olvasókat, hogy miért örülök éppen, avagy  bosszankodom, és eltekintek a vicces sztoriktól is. Pedig néha nagyon kikívánkozna belőlem ez meg az 😉

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem hűségét azoknak akik követnek és olvasnak. Igazán megtisztelő, hogy adtok a szavamra, időt szántok rám, olvassátok a bejegyzéseket és  írtok nekem. 💖


4 megjegyzés:

  1. Gratula a kitartásodhoz!!! :-) Hosszú szüneten voltam, így van mit bepótolnom Nálad! Bele is vetem magam a böngészésbe :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:-)

      Hiányoltalak ám! Örülök, hogy megvagy :-)

      Jó mazsolázgatást :-)

      Törlés
  2. Gratulálok!!! Szeretem olvasni a posztjaidat, egy kicsit mindig irigykedek, hogy mennyi jó könyvet olvasol!!! Még sok sok évet kívánok a blogoláshoz!!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm:-)
    Én mindig úgy érzem, hogy keveset olvasok :D Mondjuk az igaz, hogy azok viszont tényleg jók:-)

    VálaszTörlés