2013. december 20., péntek

Elif Shafak : Becsület


Már próbálkoztam a szerző egy könyvével az Isztambuli Fattyú -t kezdtem el, de valahogy nem kötött  le, így nem is olvastam végig. Ennél a könyvnél a gyönyörű borító tűnt fel.

Nem szándékoztam azonnal neki kezdeni de ahogy kézhez kaptam, bele olvastam aztán már csak azt vettem észre, hogy már több mint a felénél tartok.

Az jutott eszembe a történet vezetésről, hogy olyan mint az a praktika, ami szerint egy tollvonással rajzoljunk le úgy egy házikót, ablakkal, ajtóval, kéménnyel, hogy nem vesszük fel a papírról a tollat. Ilyen ennek a történetnek a vezetése is, egyetlen szállal indul, aminek el kellene ágaznia, hiszen szerepelnek benne testvérek, szülők, sógorok, mégis egynek érezzük az egészet.

1945 - ben egy kis Kurd faluban tucatnyi gyermek mellé születik egy iker pár. A lányok különleges nevet kapnak : Pembe Kader és Jamila Yeter vagyis Rózsaszín végzet és Elég szépség. Látszólag róluk szól a könyv, gyermekkorukról, egymáshoz fűződő testvéri szálról, a családjukról. De egészen láthatatlan módon a két lány sorsa, élete ezernyi vékony szálban ágazik szét, és vonz be a történetbe újabb és újabb szereplőket.

Hol a kietlen Kurd faluban járunk, ahol még a háború híre sem ért el, hol a kilencvenes években Angliában ahol a Kurd és Török bevándorlók próbálják életben tartani a hagyományaikat, miközben egy új világba is próbálnak beilleszkedni. A kurd fiúk Angol lányoknak udvarolnak, miközben lány testvéreiktől elvárják, hogy ne keveredjenek a laza erkölcsű idegenekkel.
A férfiak szerencse játékot játszanak, nem gyakorolják a vallásukat, szeretőt tartanak de a nőktől feltétlen engedelmességet várnak és akárcsak a hazájukban elnyomják, lenézik őket.

Lehetetlen dolgot várnak el a nőktől a könyvben szereplő férfiak, azt, hogy a környezet amiben élnek ne legyen rájuk hatással. Ne vegyék észre a rövid szoknyákat, az egyenjogúságot, hogy ők is vezethetnének autót, sminkelhetnék magukat, eldönthetnék, hogy ne a család férfi tagjai által megszabott életet éljenek. Az ilyen helyzetekben szinte borítékolható a tragédia.

A történet rá világít arra, hogy mennyi minden befolyásolja az életünket, a tetteinket. A hagyományaink, a gyökereink, a családból hozott minták mind - mind hatással vannak ránk. Tudat alatt döntünk  dolgokról és ezeket a döntéseket az elvárás, tudás, hagyomány, értékek tükrében tesszük.

Shafak nagyon jó mesélő, a történet gördülékeny és lebilincselő.

Értékelés:

5 családi cseresznye az 5-ből!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése