Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

 
" Az angoloknak szilárd meggyőződésük, hogy a mi fajtánknak vérében van az öngyilkosság, mintha további magyarázatra nem is volna szükség."

A japán származású angol írónak ez az első regénye, nekem pedig tőle az első amit olvastam.
(További  könyvei: Ne engedj el, Napok romjai, Árva korunkban, A lebegő világ.)
Nos azt reméltem a sok méltatás után, hogy számomra is kedvenc lesz.
Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A kis kötet csodaszép borítót tudhat magáénak, és a cím is kellően hangzatos, szépirodalomhoz méltó.

A történet két szálon fut, a II.világháború után Nagaszakiban, és napjainkban Angliában.
Mindkét szál főszereplője Ecuko.
Bár a fülszöveg felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a szerző szűkszavú, és az olvasóra bízza miként gondolja a történet befejezését, ez a kis felhívás számomra túlságosan is enyhének tűnik.
Ugyanis a történetnek se füle, se farka.

Ecukot napjainkban egy családi tragédia után, lánya Niki látogatja meg.
Furcsa, feszült a viszony a két nő között, Ecujónak két lánya, két apától született.
A jelen eseményeihez aztán Ecuko hozzá társítja a régen Japánban  történteket, amikor épp első gyermekét Keikot várja.

A szerző belekap pár történetbe, van egy thrillerbe illő szál is, ami Japánban játszódik, gyerekek tűnnek el, majd később a holttestükre bukkannak a város különböző részein.
(A rejtély nem lett megoldva.) 

Ecuko és férje a város szélén él, szomszéd alig akad, mígnem váratlanul egy nő és furcsa kislánya költözik a szemközti üresen álló házba.
Ecuko és Szacsiko ismeretséget köt, mindene egyes történet amit az ismerkedésükről  felelevenít furcsa, és bár a szerző úgy állítja be, hogy nagy jelentőségük lesz, sosem történik semmi. ( Bár a kislány furcsán viselkedik, ahogy az anya is elég bizarr, itt sem lett semmi elvarrva, befejezve, megmagyarázva.)

Aztán ott van még Ecuko apósa, aki meglátogatja őket és pár hetet velük tölt.( Az öreg állandóan lamentál valamin, és baromi tudálékos.)

A családi életük annyiból áll, hogy egyetlen mondatot százszor elismételnek, és az agyamra mentek a körülményeskedéseikkel.

És véget is ér a történet. A jelen szál ahol már az első oldalon tragédiába botlunk szintén nem lett sem teljesen elmesélve lezárva meg végképp nem.

Szóval buta arcot vágtam a könyv végén.