2015. március 5., csütörtök

Martin Pistorius: Néma üvöltés

 
A dél-afrikai kisfiú élete tizenkét éves koráig átlagos volt, egy banálisnak tűnő torokfájás azonban mindent megváltoztatott. Martin leépült, mind szellemileg mint testileg.
Családja kétségbeesve kereste a gyógymódot, anyja szó szerint belerokkant a fájdalomba öngyilkossági kísérlete után pszichiátriára került. Martin apja sosem adta fel a reményt, hogy fia egy nap újra az a Martin lesz aki korábban.

Martin jó pár évig éber kómás állapotban volt. Ám apránként, kezdte visszanyerni tudatát és ekkor szembesült azzal, hogy mi történt vele. A fiú elfogta mi történik vele, érzékelte a környezetét, ám jelezni, hogy ért és érez mindent évekig nem sikerült- számomra ez volt Martin történetének nehezen feldolgozható része. Elképzelni is iszonyatos, mit kellett elviselnie, mit érezhetett teste börtönében.

A szülei és testvérei gondoskodtak ugyan a fiúról, de napközben egy bentlakásos otthonban teltek napjai, ahol naponta érte megaláztatás.

"Előfordulhat -e, hogy világunk egy szempillantás alatt nem összeomlik, hanem felépül?"


A figyelmetlenségből fakadó szenvedéseket némán tűrte. 
A forró ételt, a hideg fürdővizet éppúgy mint a szemébe kerülő sampont, vagy azt ha órákig ugyanabban a pozícióban hagyták fekve vagy ülve, vagy éppen kint a tűző napon.
Egy lelkiismeretes masszőrnek köszönhetően Martint olyan vizsgálatnak vetették alá, ami segít kapcsolatot teremteni a világgal, olyan speciális kommunikációs szerkezet segítségével, amivel jelezni tudja ha valami fáj, vagy éppen, hogy mit szeretne enni.
Martin irdatlan sebességgel kezd tanulni, ábrák segítségével jelzi, hogy mit érez, gondol.

Ugyan az írás és olvasás készségét elveszítette de mindenáron be szeretné pótolni a kiesett éveket.
Rekord gyorsasággal hozza be a lemaradásait.

Ez a történet tulajdonképpen a hihetetlenről és a csodáról szól. Kendőzetlen és őszinte. Martin az olvasókkal lelke minden rezdülését, vágyát, félelmét megosztja.

Értékelés:
5 újraéledő cseresznye az 5-ből!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése