"Óránként küldtem segélyhívást, de így is túl sok üres órám maradt, amit félelem és magány töltött ki."1983-ban két fiatal elvállalja, hogy célba juttatnak egy vitorlás jachtot. A Hazana aztán a Csendes -Óceánon egy hurrikán útjába kerül, Tami nem tudva meddig eszméletlenül fekszik a kabinban, és fogalma sincs róla, hogy hová tűnt szerelme Richard.
Meg akarja találni a férfit, és túl akarja élni élete legszörnyűbb rémálmát.
"Mert saját magamon kívül senkim, de tényleg senkim sem volt ebben a beláthatatlanul hatalmas, vizes világban."
A történet eleje kicsit kaotikus volt, belevágtam valamibe, aminek nem volt eleje. Ugrálunk az időben, hol a jelenben járunk, ahol Tami minden egyes órában újabb és újabb nehézségekbe ütközik, a következő oldalon pedig éppen a megismerkedésükről olvashatunk.
Úgy éreztem valahol a könyv háromnegyedénél kapott el annyira a történet, hogy faltam az oldalakat, egyik izgalom követte a másikat.
Tami túlélésért folytatott harca 41 napig tartott. Szó szerint sodródott, hiszen az első napokban csak az áramlat vitte a hajót.
Megkönnyeztem a történetet. Hihetetlen milyen erő és kitartás lakozott a mindössze 24 éves lányban, aki egyszerre veszítette el a szerelmét és próbált egyedül életben maradni egy hajóroncson.
A Hazana a hurrikán után.
Természetes, hogy teljesen más hangon ír egy író, és egy olyan ember aki csak elmeséli élete egy jelentős eseményét. Kicsit soknak tartottam a vitorlázással kapcsolatos szakmai részt -van szómagyarázat a könyv végén - de ettől nekem még nehezebben ment, hogy elképzeljek egy-egy tarcsvitorlás mondatot.
Tami és Richard.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése