2020. október 17., szombat

Elizabeth Kay: Hét hazugság

 

Az ember alapvetően társas lény -persze vannak kivételek - de minden ember ahogy idősödik, jó esetben egyre több embert gyűjt maga köré. Kezdetben csak a család, aztán az iskolatársak, közös sportolás vagy hobbi kapcsán, vagy egy jó szomszéd által, de egyre tágul a kör.

Kinek több jut, kinek kevesebb, de érdemes megbecsülni őket, az élet viharain sokkal könnyebb evezni, ha nem egyedül fogjuk a lapátot. Persze a barátságok is hol lazulnak, hol erősödnek, attól függ éppen milyen élethelyzetben vagyunk. 

A felnőtt barátságok egyik nagy mérföldköve ha valamelyik fél megházasodik, párt talál. Ez a történet pont egy szituációból indul ki. Jane a végletekig rajong Marni-ért. A rossz családi  kapcsolata;Lelépett apa, beteges húg és demenciában szenvedő anya mellett Jana-nek Marnie jelenti a családot. 

Mint valami féltékeny anya, olyan kritikus Marnie vőlegényével szemben, természetesen a világért meg nem bántaná azzal, hogy őszintén elmondja a véleményét Charles-ról. Inkább hallgat, és gyűlnek a fekete pontok...

Érdekes volt a könyv thriller jellege, hiszen Jane nem fordul ki önmagából, inkább azt mondanám ő teljesen másképp lát egy adott szituációt mint az emberek többsége. A magánytól való félelem szemüvegén keresztül látja az embereket, és mindenki aki bármilyen csekély változást indíthat el Marni- val való bensőséges viszonyában az veszélyes.

Megértettem Jane-t , bár mélységesen elítélem azt, hogy csupán gyűlöletből másoknak komolyan ártsunk.

És milyen érdekes, hogy olvasás után jó pár nappal már más érzésekkel gondolok vissza a könyvre mint akkor. Nem láttam bele annyi mindent mint most. Összetett, elgondolkodtató regény. Komoly témát feszeget. A lelki sérülések nem látszanak rajtunk, pont ezért veszélyesek. 


Értékelés:

3 kirekesztett cseresznye az 5-ből!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése