2020. október 11., vasárnap

Caroline Bernard: Frida Khalo és az élet színei


A mexikói festőnőt természetesen felismerem jellegzetes arcáról és ruhaviseleteiről , de az életéről semmit sem tudtam.

A történet eleje nagyon tetszett, annyi minden történt, hogy csak kapkodtam a fejem. Ám miután Frida férjhez ment és feleség lett az élete akörül forgott, hogy a férje miért, és éppen kivel csalja... Igaz ez fordítva is így volt, Frida szeretett nőt, férfit, volt alkalmi és évekig tartó kapcsolata a férje mellett.

Volt a történetükben annyi hihetetlen momentum, hogy csak na- ami engem nagyon kiborított, le sem írom, járjon mindenki utána - ..nem tudom mi tartotta össze őket, ha valakit szeretek nem okozok fájdalmat, nem alázom meg lépten nyomon. Azt hiszem nekik ez is a személyiségük része volt...

 Olvasás közben többször felmerült bennem, hogy mi lett volna ha nem történik az a bizonyos baleset, és Frida orvos lesz ahogyan azt tervezte. Kevesebb szenvedés jut neki a magánéletben? Kielégítette volna, hogy embereket gyógyít? 

Az mindenképpen csodálatraméltó ahogyan vállalta önmagát. Nem érdekelte ki mit szól a ruhatárához, a viselkedéséhez, a fura festményeihez. 

A festés tulajdonképpen minden volt neki; kényszer, gyógyír, terápia, szenvedély.

Szívesen olvastam volna a lepedőgyűrések helyett többet Frida ágyban töltött éveiről, a festészetről, még jó pár kép el is fért volna a könyvben. A szerző túl nagy hangsúlyt helyezett a héjanászukra és keveset a művészetre, festészetre.

Összességében remek olvasmány.

Értékelés:

4 cseresznye a vásznon az 5-ből!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése