-Te hiszel a mennyországban Tristan? -kérdi csöndesen,mire én megrázom a fejem.
-Nem.
-Tényleg?-kérdezi meglepődve. -És miért nem?
-Mert emberi találmány-mondom neki.
1916. Két angol fiú önként jelentkezik a hadseregbe. Will és Tristan a kiképzés alatt barátok lesznek...vagyis mi olvasók, és szegény Tristan is jó ideig azt hiszi, hogy barátok... valójában olvasás után sem tudtam eldönteni, hogy Will-t mi mozgatta, mi alapján engedte magához közel, aztán lökte el magától Tristan-t, hogy aztán végzetes következményei legyenek ennek a játszmának.
A háború kegyetlenkedése mellett előtérbe kerül egy kényes téma is, a másság még napjainkban is kerülendő téma, gondoljunk bele, hogy akkor 1916. környékén, hogy viszonyultak ehhez az emberek vagy éppen a család…
A könyv azon is elgondolkodtatott, hogy milyen iszonyatosan félelmetes módon hatnak ránk a különböző élethelyzetek, például a háború! Millió emberi sors pecsételődött meg az oktalan vérontás miatt, és hiába élték túl a háborút, többé nem tudtak attól szabadulni.
"Remélem, a mennyországban nincsenek háborúk."
Tritan, hol nekünk mesél, hol Will nővérének, aki szintén abban a hiszemben találkozott Tristannal, hogy Will legjobb barátját láthatja, aki elmesélheti, hogy Will nem volt gyáva!
"Az egész grófságból , az egész háború alatt ő volt az egyetlen fiú, akit gyávaságért kivégzőosztag elé állítottak és kivégezték."
A történet dübörgésszerűen dönt le az embert a lábáról... elkezdi olvasni, aztán már csak azt veszi észre, hogy betemette a háború, a távoli dübörgés csatazajjá alakul át, ahol egy fiatal fiú nemcsak a hazájáért, de önmagáért is harcol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése