Ahern nálam elég felemásan teljesít, de reménykedtem, hogy ez a könyve azok között lesz, amikre azt tudom mondani, hogy tetszett. Tulajdonképpen mondhatom is, bár ez a mentsünk meg valakit stílus más könyveire is jellemző.
Olvasmányos volt, egy hosszabb hétvégére ideális olvasnivaló. A fülszöveg kissé titokzatos és zavaros is egyszerre.
Christine már nem találja a házasságában a boldogságot, ezért máshol kezdi keresni, befoltozván a szerelmi életében keletkezett hiányt.
"Aki azon kapja magát, hogy irigyli mások kútba esett házasságát, tudhatja, hogy az övé még nagyobb bajban van."
A keresgélés közben pedig nem megnyugvásra hanem megmentésre várókra bukkan. Először Simon személyében, majd Adam is színre lép.
Christine az élet minden területén talál segítségre szorulókat, ilyen Oscar is, akinek ugyan munkát kellene találnia, de mivel a férfi tömegközlekedés okozta fóbiával küzd, az első lépés az, hogy ezt a fóbiát győzzék le.
A sok segélykérő kéz mellett, ott van Barry a férj, aki képes napi huszonöt üzenetben szembesíteni a lányt azzal, hogy Barry szerint egy ribanc, ott az apuka a két lánytestvérrel, akik Christine kivételével mind egy cégben dolgoznak. Erre még jön a magányos barátnő, akinek eseménytelen élete egy csapásra felbolydul egy levél miatt.
Szereplőink közül Adam van a legrosszabb helyzetben. Christine épp egy hídról lógva találja meg. Hamarosan kiderül, hogy a sikeres és jóképű férfit élete minden területén kudarc érte.
Alkut kötnek. A lánynak két hete van arra, hogy meggyőzze a férfit, hogy érdemes élnie. Ha ez nem sikerül Adam nyugodt szívvel lehet öngyilkos a harmincötödik születésnapján.
Ahogy halad a történet, Christine életéről is egyre többet tudunk meg, többek között azt is, honnan ez a görcsös segíteni akarás másokon. Persze a lány nem profi lélekgyógyász, ismereteinek nagy részét önsegítő könyvekből szerzi, amiből kész kollekció áll rendelkezésére.
Persze nem megy minden simán, inkább döcögősen halad a terv, mintsem simán, és persze az önzetlen segíteni akarás közben sem szabad elfeledkeznünk a szívről, aminek parancsolni nem lehet.
Az elejétől kezdve tetszett a könyv. Egyetlen gondom az volt, hogy a vége felé már percenként történt valami katasztrófa, amit csak Christine tudott megoldani.
Ahern maradt a laza stílusnál, bár a téma nem nevetésre ingerlő, mégis úgy tudta bemutatni egy-egy ember rosszabb életszakaszát, hogy nem húzott le, hanem arra sarkallt, hogy olvasás közben is másképp lássuk a rossz helyzeteket. Reménykedjünk, és mindig a jót várjuk.
Az Athenaeum kiadó új köntösben jelenteti meg a szerző könyveit. Nekem kifejezetten tetszenek ezek a borítók.
Értékelés:
4,5 önsegítő cseresznye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése