Olvasnám

A kiadók kezdenek beindulni, a nyomdagépek már melegek, és hamarosan potyognak az új könyvek.

Jeanette Winterson-nak jelent meg már nálunk könyve:  Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? és a Park kiadó februárban kiadja a következőt. Reméljük Winterson összes könyvét kiadják  magyarul!!
A Szenvedély c. könyvét az Európa kiadó már kiadta 1998-ban.


"A szerelem, mondják, rabszolgává tesz, meg hogy a szenvedély ördögi, meg hogy sokan életükkel is fizettek már érte. Tudom, mindez igaz, de azt is tudom, hogy szerelem nélkül vakon tapogatózunk életünk alagútjában, és soha sem látjuk meg a fényt."
Hogy mit teszünk kockára, felfedi, mi értékes nekünk.
Hogy van az, hogy egyik nap az élet rendezett, elégedettnek érzed magad, talán kissé cinikus vagy, de alapjában mégis elégedett, és aztán, minden figyelmeztetés nélkül, egyszer csak a szilárdnak hitt talaj meginog, szétnyílik lábad alatt, és hirtelen egészen máshol találod magad, olyan helyen, melynek pontos helyrajzát nem ismered, s a szokások teljesen idegenek?
Az utazónak legalább van választása. Aki útra kel, tudja, hogy a dolgok nem lesznek olyanok, mint otthon. A felfedező előre tudja ezt. De mi, kik csupán a véráramok útjait járjuk, s bensőnk egy-egy városára váratlan bukkanunk, nem tudunk felkészülni. Az élet hozzánk, kik addig folyékonyan beszéltük nyelvét, most idegenül szól.
Mesélek neked. Hidd el, így történt.
Henri szenvedélyesen szereti Napóleont, Napóleon pedig szenvedélyesen szereti a csirkét. És Henri, a hűséges szakács Moszkváig követi a császárt, úgy hogy közben egyetlen embert sem öl meg.
Mindeközben Velencében, az álarcok és lehetőségek városában, hártyákkal a lábujjai között egy csónakos lányaként megszületik Villanelle, s minthogy nő létére csónakos nem lehet, éjjelente a Kaszinóban teszi kockára a szívét.
Miután Henri szívét Napóleon, Villanelle-ét pedig egy előkelő velencei patríciusnő összetöri, egy sötét csatornában keresztezik egymást útjaik.
Jeanette Winterson Manchesterben született, és egy pünkösdista pár örökbefogadott lányaként nőtt fel szeretettelen, rideg légkörben. Misszionáriusnak szánták, és megtiltották, hogy olvasson. Az élményt, noha folyamatosan megírja és újraírja, azóta sem heverte ki. Hisz abban, hogy a művészet mindenkié, ezért mindenki által hozzáférhetővé kell tenni.
Tíz regényt írt, többek között a Nem a narancs az egyetlen gyümölcs, A teher és A testre írva címűt. Elnyerte "a legjobb első regénynek" járó Whitbread-díjat, a John Llewellyn Rhys-emlékdíjat, az E. M. Forster-díjat, valamint Cannes-ban az audiovizuális műsorok fesztiváljának (FIPA) Ezüst-díját. Az 1987-ben megjelent A szenvedély Jeanette Winterson legjobbnak tartott regénye.

 Szeretem Jostein Garder könyveit, de még nem tudom, hogy ezt mennyire szeretném.

 "Istennek leginkább tetsző, ha egy férfi megtartóztatja magát, írod. Ilyen Istenben én nem hihetek.
Nem hihetek olyan Istenben, ki emberáldozatot követel. Olyan Istenben, aki egy asszony tönkretételével váltja meg egy férfi lelke üdvét.
Szerintem csak öntelt ember veti el magától a földi életet s az összes földi gyönyöröket egy olyan lény kedvéért, aki talán nem több egy elvont fogalomnál."
Jostein Gaarder norvég regényíró 1952-ben született Oslóban. Legismertebb műve, a Sofie világa 1991-ben jelent meg, és azonnal meghódította a világot; 54 nyelvre fordították le, 1995-ben a világ legnagyobb példányszámban eladott könyve lett.
Gaarder szeret széles körben ismert történeteket újragondolni - például Szent Ágoston ifjú éveit a Vita Brevis lapjain -, amelyeket azután kreatívan át is értékel.
Elbeszélései és regényei eddig tucatnyi kötetben jelentek meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint 10 norvég és nemzetközi díj és kritikai elismerés birtokosa.
Gaarder az írás mellett aktívan részt vesz az emberi jogok és a fenntartható fejlődés támogatásában. Ebből a célból 1997-ben feleségével, Siri Danneriggel létrehozott egy díjat, melyet könyve után Sophie-díjnak neveztek el. A díjat évente osztják ki. Jelenleg Oslóban él feleségével és két fiukkal.
Floria 13 évig a majdani Szent Ágoston (354-430), a Vallomások szerzőjének élettársa és fiának anyja volt.
Ágoston 387-ben, megkeresztelkedése után eltaszította őt magától.
Szerelmi történet a 4. századból, erotikus tragédia cölibátusról és vallási alávetettségről, a késő antik filozófia és a keresztény aszkézis összeütközéséről.


Márciusban jelenik meg a Libri kiadónál Jennifer Clement: Elveszett lányok országa.

Mexikó déli részén, Guerrero állam dzsungel borította vidékein, ahol a mákföldeket, marihuánaültetvényeket és a lakosságot helikopterről permetezik gyomirtóval, minden lány „fiúnak születik” – nehogy elrabolják a drogbárók lelketlen pribékjei. Még biztosabb üregeket ásni, és oda rejtőzni, ha a távolban felzúgnak a luxusterepjárók… ám a legtöbbjük így is a kartellek fogságában végzi.
Ladydi, az Elveszett lányok országának tizenhat éves főszereplője „megússza”. Legalábbis túléli, és elmeséli, hogyan telt a veszélyes idő a hegyi faluban, ahonnan minden férfi elmenekült, hogy átszökve a határon, az Egyesült Államokba keressen magának elviselhető életet. Elmeséli, hogyan került ártatlanul Mexikóváros legnagyobb női börtönébe, és milyen sorsokat cipelnek az ott élő fiatal nők.
Jennifer Clement lehengerlő regényében a szépirodalom erejével mutatja meg, hogy a drogbárók uralta vadonban is létezik barátság, van szolidaritás, és hogy az emberi szeretet feltárhatja a remény útjait.
A nevem Ladydi Garcia Martínez, barna a bőröm, barna a szemem, és barna gyapjas hajam van, pont úgy nézek ki, mint bármelyik ismerősöm. Gyerekkoromban anyám fiúnak öltöztetett, és Boynak is nevezett.
Ha lány lennék, elrabolnának. Elég, ha a drogkereskedők meghallják, hogy van valahol egy csinos lány, már száguldanának is fel a földjeinkre egy fekete Cadillac Escalade-ban, és vinnék a lányt.
Soha senki nem jött vissza. Egyetlen lány sem, csak Paula. Ő egy évvel az után, hogy elvitték, visszajött. Egyetlen szót sem szólt arról, mi történt vele. Csak annyit hallottunk, hogy az anyja üvegből eteti, az ölébe ültette, és cumisüvegből etette. Hét fülbevalója volt, egymás után kapaszkodtak a bal füle peremén, kék-sárga-zöld kövek egyenes vonalban, és a csuklóján egy kígyózó tetoválás ezzel a felirattal: Kannibál Babája.
Láttad? Láttad Paula tetoválását?, kérdezte anyám. Ugye tudod, mit jelent?
Nem, nem tudtam, mit jelent. Akkor még nem.

Nem tudom, hogy a Kódjátszma mennyire az én könyvem, de nagyon kíváncsi vagyok rá, ahogyan a filmre is.

 
A különös cambridge-i matematikusnak, Alan Turingnak sikerült feltörnie az Enigma rendszerét, és ezzel megváltoztatta a második világháború menetét.
Már a háború előtt foglalkozott egy univerzális gép megalkotásával, majd 1945 után újból visszatért a digitális számítógéppel foglalkozó tervéhez. Turing messzelátó álmai egy digitális korszakról a mesterséges intelligencia vizióját vetítették előre.
1952-ben homoszexulitásáért elítélték, és hormonkezelést rendeltek el nála.
1954-ben, 41 éves korában öngyilkos lett, és ezzel a britek egyik legnagyobb tudósukat veszítették el.

Andrew Hodges életrajza Alan Turingról, erről a különleges egyéniségről nagy szeretettel és tisztelettel megírt könyv.

Az azonos című, több kategóriában az Oscar-díjra jelölt filmet január 29-től vetítik Magyarországon.

Gabo kiadó.