"Eluralkodott rajtunk a megszokás, amit tévesen harmóniának hittem..."
Inkább a szokatlan elbeszélésmód miatt tetszett, maga a történet nem vett meg magának, bár a könyv eleje még nagyon biztató volt, és nem mellesleg humoros is.
Dr.Iványi R.Loránd nyelvészprofesszor és Léna a balett táncos- a lány egykor a férfi tanítványa volt, a lány szerint ellenszenven kívül nem volt kapcsolódási pont.
Aztán egy nap Léna véletlenül kihallgat egy beszélgetést. Iványi professzor gyereket szeretne.
Léna is gyereket szeretne.
Ha ők ketten össze tudnák adni óhajukat, abból születhetne egy gyerek.
Biztosan megvalósult már ez a szitu a világon, nem is egyszer. Ennek ellenére én olvasás közben végig tiltakoztam magamban. Mert két (látszólag) felnőtt ember kitalált egy nagy baromságot, de a kivitelezést már nem gondolták végig.
Loránd húsz éve él házasságban, feleségével közös gyermekük nem született. Élnek a nyugodt kis társbérletükben, közben Loránd néha idegen lépcsőházakban tekereg, azon dolgozva, hogy utódja legyen.
Az akció sikeresnek bizonyul, Léna boldog a hasa gömbölyödik, Loránd pedig repes az örömtől, hogy hamarosan kislánya lesz.
Az már mellékes, hogy mit fog szólni ehhez a feleség, hogyan fog apát alakítani a hétköznapokban, amikor már nem egy pocakra kell bazsalyogni hanem egy gyerekkel foglalkozni, nevelni, példát mutatni.
Persze eljön a nap mikor napvilágra kerül a titkos nász, és annak gyümölcse. Ekkor Loránd hirtelen megvilágosodik, máris tudja mit rontott el, mit szeretne, kit szeretne.
Zavart a történet vége, zavartak a szereplők megoldásai az életre.
Zavart, hogy a szereplők annyira különcök, hogy nekik még gyerekük is csak különc megoldással lesz. Mert a normális ( kinek mi a normális ugye) az marha unalmas és lapos.
Értékelés:
3 őszülő szerelmes cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése