2013. május 10., péntek

Májusi megjelenések

 Múlt hónapban a Könyvfesztivál miatt volt dömping, és ebben a hónapban is megjelenik jó pár cukorfalat :-))




Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…
A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.
Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!




A Nagy Recesszió kiveti pályájáról Clay Jannont, a kezdő San Franciscó-i webdizájnert – hogy a véletlen szerencsének, a puszta kíváncsiságnak és a majmokéval vetekedő létramászási tehetségének köszönhetően Penumbra úr nonstop könyvesboltjának éjszakai műszakjában kapjon új állást.
De néhány nap múltán Clay gyanítani kezdi, hogy ez a bolt még annál is rejtélyesebb, mint amit az elnevezése sugall. Kevés vevő jön, de ők visszatérően, és ők sem vásárolnak semmit, hanem obskúrus köteteket „kölcsönöznek ki” az üzlet eldugott sarkaiból, valamilyen bonyolult, régóta fennálló rendszer szerint, amelyet a gnómszerű Penumbra úr irányít. Lehet, hogy a bolt csak fedőszerv?
Clay hamarosan belekezd a vásárlói szokások átfogó elemzésébe, és a barátait is bevonja a felderítő munkába. Ám amikor Penumbra úr elé tárják a felfedezéseiket, kiderül, hogy a titkok messze a könyvesbolt falain túlra vezetnek.
„Egy olyan korban, amelyben az igazi könyveket akciós kiárusításon kínálják a videokazettákkal és a régi kütyükkel együtt, a Penumbra úr nonstop könyvesboltja arra emlékeztet, hogy milyen bensőséges örömöket és kalandokat nyújtanak azok a kézbe vehető papírtárgyak, amelyeket regényeknek nevezünk, és azok a kis titkos társaságok, amelyeket könyvesboltokként ismerünk. Robin Sloan regénye üdítően mulatságos, provokatív, ravasz, sőt még izgalmas is. És nem csak a nosztalgia vett rá, hogy egyik kézbe vehető lapját olvassam a másik után.”
John Hodgman
„A Penumbra úr nonstop könyvesboltja igazi truváj, gyönyörű mese, amely a valóság talajától (például a Google központjától) merészen elrugaszkodva vezet át bennünket a képzelet és a spekulációk árnyékbirodalmába. Robin Sloan első személyű mesélője akkora híve annak a gondolatnak, hogy technikai lehetőségeink a szépség szolgálatába állíthatók, hogy az olvasót is magával ragadja a lelkesedése.”
George Saunders, Blip Magazine
„A Penumbra úr nonstop könyvesboltja rendkívül élvezetes történet a barátságról, az életről és a titkok vonzásáról. A melegszívű és derűlátó mesében a modern technika találkozik egy középkori rejtéllyel, termékeny kapcsolatot teremtve a régi és az új világ között. Ez a könyv beletalál, és ráadásként kapunk még egy kriptográfus szektát, egy függőleges könyvesboltot, csúcstechnikákban utazó kockákat, tolvajlást és a halhatatlanság keresését. Nekem bejött. És én is lefagyasztatnám a fejemet.”
Nick Harkaway
Robin Sloan Michiganben nőtt fel, manapság San Francisco és az internet között ingázik.
A Penumbra úr nonstop könyvesboltja pontosan azt adja, amit ígér: egy világot, amelybe be kell lépnünk és amelyet nem akarunk elhagyni, egy modern kori „csodák kamráját”, ahol a nap bármely órájában feltöltődhet a kíváncsi olvasó.
Gabo





Veszély, merészség, szenvedély – ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át… mígnem vakmerő játékaik véres valósággá válnak.
Véletlenül bukkannak a Sötétség könyvtárára, ahol az ősi orvoslás és az alkímia titkos könyveivel ismerkedhetnek meg. Apjuk eltiltja őket e sötét irodalomtól, de amikor Konrad súlyosan megbetegszik, Victor mégis visszatér a könyvtárba, és felfedezi az egyik könyvben az élet vizének receptjét. Távoli unokahúga, Elisabeth és barátja, Henry segítségével felkutatják azt a híres és hírhedt alkimistát, aki segíthet nekik a varázsszer előállításában.
A három barát, hogy megmentse Konradot, az elixír összetevőinek megszerzése érdekében a Viharerdő legmagasabb fáját is megmássza, lemerül a legmélyebb tó fenekére, sőt még más elképesztő áldozatok vállalásától sem riad vissza. Megpróbáltatásaikat csak tetézi a szeretet és a szerelem szálainak összekuszálódása, ami tragédia bekövetkezésével fenyeget…

Ciceró

2 megjegyzés:

  1. Díjat kaptál.:)
    http://sajtosrolo.blogspot.hu/2013/05/cuki-viragos-kislanyos-rozsaszin-dij.html

    VálaszTörlés