Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

 

"Amikor megálltak egy stoptáblánál, és a fiú tudta, hogy nemsokára otthon lesz, kisiklott az autó ajtaján, ki az erdőbe. Senki nem vette üldözőbe. Túl sötét volt, és már el is tűnt a látótérből, átsiklott egy nedves, kidőlt fán, elillant a víztől csepegő levelek alatt.
– Gyere vissza holnap is – kérte a lány, amikor még a kocsiban volt, és megszorította a kezét. – El ne felejtsd!
Valószínűleg, ha igazán őszinte akar lenni magával, ez volt az a pillanat, amikor beleszeretett Sunnyba.
Hát így történt."

Zavaros fülszöveg, aranyos cím, és rózsaszín borító. Fogalmam sem volt róla, hogy mi fog ebből kisülni, hát kérem szépen egy furcsa, és különleges házaspár élete, megismerkedésük, gyermekkoruk, házasságuk olvasható a lapokon.

Nem egy átlagos házaspárról van szó, Maxon az űrben repked, robotokkal népesíti be a Holdat, Sunny a Földön maradt, neveli kisfiúkat, közben a második gyermeküket várja. Ez eddig nem is annyira furcsa, de aztán Sunny-é lesz a főszerep, és a fülszövegben ígért szőke paróka is előkerül, nem meg a hozzá tartozó történet.

Tulajdonképpen a könyv, egy történet arról, hogy fogadjuk el saját magunkat, na meg az életünket, ami néha túl bonyolult, és nehéz.

Mivel a történet vissza nyúlik a gyermekkorba is, így teljes és átfogó képet kapunk a szereplőkről, teljessé válnak a figurák.

Érdekes volt olvasni ahogy Sunny görcsösen próbálja magát elfogadtatni a környezetével, az emberekkel, holott saját magával nem tudott kibékülni. Szerintem sokunknak van, apró, ám saját magunk számára borzasztóan zavaró testi hiányosságaink. Egy görbe orr, egy kopasz volt a fejünkön, egy csúnyább anyajegy vagy egy görbe láb miatt úgy érezzük, akik minket látnak csak ezeket veszik észre rajtunk. Na és persze ezek alapján ítélnek meg minket.

Van a könyvben egy rész ahol Maxon és Sunny az új házba költözés után meghívják a szomszédokat. Sunny mindent megtesz, hogy elbűvölje az új szomszédait, sziporkázik, hazugságokat talál ki, hogy izgalmasabbnak tűnjön az élete, engedi, hogy idegenek járkáljanak az otthonába, és belessenek minden sarokba.

Ez a jelenet annyira jellemző az emberek többségére, a saját magunk választott út helyett rálépünk a -"Mit szólnak az emberek?" -útra ami tele van önáltatással, és tettetéssel.

Tulajdonképpen erről szól a könyv, ez a mondanivalója, hogy legyen elég az az "átlagos" férj, gyerek, család, múlt amink van és arra legyünk büszkék, merjük elfogadni és élvezi, anélkül ,hogy azon aggódnánk, vajon mit gondol rólunk a szomszéd vagy a patikus.

Maxon nekem nagyon szimpatikus férfi karakter, jól kezelte  Sunny-t , meg egyáltalán az életüket.

Aki egy érdekes, nem átlagos házasságra kíváncsi nézzen be hozzájuk:-)

Értékelés:

4,5 űrbéli cseresznye az 5-ből!!!