Karl Marlantes: Matterhorn

Ez volt az első háborús regényem, nem tudom miért pont ez szólított meg, már maga az a tény, hogy egy veterán katona írta, előre vetítette, hogy tényszerű, emlékekből építkező történet lesz.

Mindegyik fiatal szereplőt megkedveltem, hogy aztán sorban elsirassam őket.

"Kihunyt a fény utolja is. Elhallgattak a hangok. Sötétség és félelem vette át a fény és az értelem helyét. Ha egy levél hozzásúrlódott a fa kérgéhez, máris fejek fordultak arra, szívek lódultak meg. A mindent elborító feketeségtől és a csöpögő növényzet láthatatlan falától úgysem lett volna hová futni. Abban a fekete, nedves semmiben már csak emlék lett a védvonal. A képzelet adott neki formát, semmi más."

Évről, évre megvannak minden háborúnak a maga évfordulói, a hétköznapokban ritkán jut eszünkbe a háború…pedig a sok ápolt parcella, a sok, fehér keresztjével ma is ugyanott van.
És akiket a keresztek jelölnek, ma is ugyanott vannak. Tizennyolc, tizenkilenc évesen részt vettek valamiben, amit maguk sem láttak át, tették amit mondtak nekik, féltek, reménykedtek.

Mindez benne van ebben a könyvben, amit egy olyan ember írt, aki látta az élet sötét oldalát.
Nem mindenki harc közben halt meg, és volt olyan is , aki a saját bajtársa által, volt aki megsajnálta az ellenséget, és olyan is aki kardot is vitt a csatatérre. A statisztika örök divatja, ott is kivívta az elsőbbségét. A lényeg, hogy papíron minden jól mutasson…

Karl Marlantes a könyv szerzője, 1944-ben született. A vietnami háborúban tanúsított vitézségéért tizenhatszor tüntették ki, megkapta többek között az amerikai haditengerészet legmagasabb elismerését, a Navy Crosst is. Egyszóval nem légből kapott a történet, és nem is arról van szó, hogy valaki elmesélte neki, ő pedig papírra vetette.

A könyvön nagyon is érződik a saját bőrön szerzett tapasztalat, és hozzá értés. Érzelmes, egyúttal kemény könyv, de nem érzelgős, és nagyon is tárgyilagos tudott maradni. 

A tengerészgyalogos Mellas hadnagy szemén keresztül láthatjuk a vietnami háborút. A háborút annak minden velejárójával, mocsokkal, vérrel, éhezéssel, az íróasztal melletti döntésekkel, amikkel több tucat fiatalt küldtek a halálba, fiatal fiúkkal akik az iskolapadból kikerülve mindent élesben "gyakorolhattak". Olyan szakaszvezetőkkel akik nem tudtak térképet olvasni, és olyan katonákkal akik csak azért hosszabbítottak újra és újra , hogy a velük együtt szolgáló kutyát ne öljék meg- a kiképzett kutyák addig maradhattak a kiképzőjükkel, amíg annak a szolgálati ideje le nem járt, a kutyát sem a kiképzője, sem civil ember nem fogadhatta magához, úgy gondolták a kutya nem helyezhető vissza a normális életbe, így megölték őket.

"A hegy elfoglalásának feladta, a rettenetes zaj és a körülöttük tomboló zűrzavar mind el lett felejtve, miközben nézték Fredricksont, ahogyan próbálja megmenteni Pollini életét. 
Fredrickson levegőt fújt Pollini szájába, vért és hányadékot köpködve a lélegeztetések közt. 
Ezt legalább egy percig csinálta, aztán felnézett a másik háromra, az arcáról lerítt a vereség."

Megdöbbentett a sok felesleges vérontás, a bürokrácia, a statisztika, a papírozás, ahol csak a számokon volt a hangsúly, elesett x. tengerészgyalogos? Sebaj megöltünk 1 db ellenséget...

A harc mellett ott volt a mocsárláz, dzsungelfekély, vérhas, piócák, sőt  volt akit tigris marcangolt szét.

A katonaság sem lánykollégium, itt is , a háború ellenére, voltak összetűzések, viták, ellenségeskedés, faji gyűlölet, rasszizmus. Volt aki könnyedén meggyilkolta a saját bajtársát is, és volt aki még az ellenségét is megsiratta.

                                          Washington katonai temető.

                                                        Washington katonai temető.

A könyvben végig jelen volt a remény, az élet szeretete, ez tette még inkább szívszorítóvá a történetet.

Olvasás közben az jutott az eszembe, hogy történelem órán ilyen könyvekből kellene tanítani, ezt kellene olvasni a felnövő generációnak. Ebből nem csak a száraz tényeket, adatokat tudhatja meg, annál sokkal többet.

Értékelés:

5 cseresznye az 5-ből!!!