2013. augusztus 28., szerda

Swati Avasthi : Ököl / Jog



"Elcseszettek vagyunk. Mindannyian azt kívánjuk, bárcsak erősebbek lennénk, mint amilyenek vagyunk, és egyikünknek sem sikerül úgy végigélni az életét, hogy ne bánna meg valamit."

Teljesen jogos a taps, ez a könyv tényleg letehetetlennek bizonyult! Mivel nem is egy vaskos példány, na meg teljesen a cselekmény hatása alá kerültem  egy hétvége alatt kivégeztem.

A téma nagyon is aktuális, és sajnos mindig is volt, és lesz példa a Jace-hez hasonló gyerek sorsokra.
Amikor a médiában hallunk, látunk családon belüli erőszakról hírt, elborzadunk, hitetlenkedünk, sajnálkozunk... sajnos ettől még az áldozat áldozat marad, a családját sem cserélheti le.
A családon belüli erőszak a legdurvább, hiszen egy gyerek a gyűlölet és a félelem mellett képes szeretni is azt az embert aki kínozza. Ez nagyon megnehezíti azt, hogy önszántából segítséget kérjen, vagy megszökjön.
Régen ami a falak között történt, arról úgy gondolkodtak, hogy nem tartozik másra, sőt ha egy -egy pofon elcsattant, még azt sem kérdőjelezték meg, hogy jogos volt?
Szerencsére ma már azért van segítség, de szerintem túl kevesen mernek szólni, lázadni.

Én sosem fogom épp ésszel felérni, hogy mi visz rá egy felnőtt (értelmes?) embert arra, hogy a saját családját terrorizálja, üldözze, fenyegesse, bántalmazza. Miért nősül meg az a férfi, aki szöget ver a felesége kezébe? Miért akar gyereket, ha aztán boksz zsáknak használja?
Mi mozgat, hajt egy embert, aki intelligens, tanult, és felelős szakmája van? (Bíró) Miért jó ha szeretet helyett rettegés lakik egy otthonban?

Jace és testvére évekig tűri apja brutális bántalmazásait, sokszor anyjukat védve állják a pofonokat. De eljön az idő, mikor apjuknak már mindegy kin töltheti kedvét... Jace testvére, Christian egy életveszélyes verés után megszökik otthonról, Jace pedig egyedül marad..
Aztán egy újabb véres nap után Jace testvére lakásának ajtaja előtt találja magát...

A történet remekül érzékelteti az állandó menekülést, félelmet, bujkálást ami ezzel a teherrel jár. Borzalmas lehet a tudat, hogy aki tönkretette az életedet, attól sosem leszel biztonságban, sosem engedheted el magad.
Ráadásul a két fiúnak az anyja továbbra is tartja magát  a házassági fogadalmához, és képtelen elhagyni a férjét.

Jace remek karakter, imádtam, hogy ilyen érett, ennyire reálisan látja magát, és hogy a vele történtek ellenére mégis van benne szeretet, és humor, élet igenlés. Annak ellenére amit tett, egy percre sem tudtam elítélni!

Számomra a történet vége túl gyorsan lett lezárva, hirtelen minden át lett gondolva, minden bűn be lett vallva, meg lett bocsájtva.

Minden pedagógusnak, szülőnek, kamasznak a kezébe adnám ezt a könyvet.

Értékelés:
9,9 cseresznye a 10-ből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése