Gerard Van Emmerik: Csibefiú

Az 1955- ben született szerző Hollandiában, egy eldugott kis tanyán töltötte a gyerekkorát.


Így nem csoda, hogy ez a regénye is élethűen adja vissza a tanyavilág hangulatát, nemcsak a táj szépségét és csendjét, de az elszigeteltség és magány is kiérződik a lapokon.

Lucast egy családi incidens után apja és anyja elköltözteti egy eldugott tanyára. Kap egy kis házat és tyúkokat. A férfi először megszeppen a hirtelen kapott szabadságtól, és gyámoltalan is, hiszen egész eddigi életében gondoskodtak róla.
A magának való harmincas férfi végül beleszokik a vidéki életbe.
Egy nap váratlanul egy bajba jutott lány áll Lucas portáján.
Lucasnak elég volt egy pillantás, hogy szerelembe essen.

Noor aztán viszonozza a kicsit idősebb férfi érzelmeit, és feleségül megy Lucashoz.

Az ő különleges és furcsa szerelmükről szól ez a regény, amire nincs is elég jelző.

"Szegény Lucas. A második legkedvesebb, aki minden bizonnyal maga is megértette, hogy akármit tesz, soha többé nem lehet belőle a  legkedvesebb." 

Azon kívül, hogy kedves, bájos és szép, van benne valami nyomasztó, félelmetes és egyedi.
Lucas és Noor nem átlagos emberek, mindketten hordoznak valamit a múltból, Lucas pedig még ennél is nehezebb feladvány.
A szeretet, szerelem, ragaszkodás furcsa formáját jeleníti meg a szerző. 

A vidéki élet megjelenítése mellett hátszélként ott van a háború, ami kevés nyomot hagyva ugyan, de hat a szereplők életére.
A városi emberek, a szomszédok, mind -mind meghatározzák a könyvet.

Volt egy sejtésem, hogy miként zárul a történet, de a szerző sokkal jobb befejezést írt mint amit én gyanítottam.

Olvasás közben nekem kicsit Anne B. Ragde könyveinek hangulata érződött, aki szerette a Berlini nyárfák könyvet és a folytatást is, annak ez is tetszeni fog.


Értékelés:

5 Csibecseresznye az 5-ből!!!