2014. május 23., péntek

Robert Merle: Utolsó nyár Primerolban


Primerol egy békés kis tengerparti hely. Egy maréknyi nyaraló álma, szállodával, éttermekkel, piciny színes nyaralókkal.
1939. nyara. Az újságok és a rádió már borongósan adja hírül a következő háború lehetőségét.
Mindeközben Primerolban tombol a nyár, béke van- erre gondol a hadifogságba esett Francia férfi.
Ezek az utolsó képek éltetik, miközben éhesen fekszik kemény priccsen, lélekben Primerolban jár, ahol akkor még minden tökéletes volt.

Hihetetlen jól teremt hangulatot a szerző, olvasás közben ugyan úgy szorongtam én is, ahogy a tartalékos gyalogsági őrmester. 
Egyik lábát még stégről lógatja a vízbe, másik lábával már a harctéren fut az életéért.
Nagyon jól ábrázolja a (volt) katona lelki vívódásait,

kiszolgáltatottságát.

"Túlságosan élénk fantázia szorult belém ahhoz, hogy valaha is jó katona váljék belőlem, hiszen el tudtam képzelni a saját halálomat. Nem csak másokét."

Merle legelső irodalmi alkotása a szerző halála után került elő. Az önéletrajzi ihletésű műben a neveket ugyan megváltoztatta, de minden bizonnyal saját életének egyik jelentős történését örökítette meg.

Értékelés:
5 Primeroli cseresznye az 5-ből!!!

6 megjegyzés:

  1. Ó, ez nagyon jó lehet, felkerült a listámra. Mostanában nagyon érdekelnek a háborús regények, azokhoz van kedvem.

    VálaszTörlés
  2. A Gyáva és a Matterhorn elolvasása óta már elhiszem, hogy a háborúról is lehet olyat írni ami engem is érdekel.

    Én most a Tolvajok telét olvasom és ez is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a kettő is nagyon érdekel, sajnos a Matterhorn egyik könyvtárnak sincs meg. (A másikkal kapcsolatban még reménykedem.)
      Örülök, hogy tetszik, én is szerettem. :) Nem tudom, mondták-e már, külön élmény úgy olvasni az előszót, miután befejezted a könyvet

      Törlés
  3. Matterhorn- szívesen kölcsönadom:-)

    Sajna az előszóval kezdtem,:-) de ha a végére érek újra elolvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Azt megköszönném. :) Nem baj, én is elolvastam előtte és a könyv befejezése után is.
      Láttam a bejegyzést róla, örülök, hogy tetszett.:)

      Törlés
  4. Tényleg! :-)
    Írok neked Molyon! :-)

    VálaszTörlés