A szerző az Utolsó nyár Primerolban könyvével keltette fel az érdeklődésem, és sokan ezt a könyvét ajánlották művei folytatásához.
Azt kell, hogy mondjam, így rögtön olvasás után úgy érzem mintha valaki földhöz vágott volna, és még egy jó tonnás betontömböt is rám dobott volna.
Furcsa kábultsággal olvastam az utolsó oldalakat.
Persze nagyjából tudtam mire számítsak, de még így is meglepett az ahogyan Merle megelevenítette Rudolf Höss alakját.
Az auschwitzi haláltábor parancsnokának életútját a gyerekkorától kezdve követhetjük nyomon.
Olyan érzésem van a könyv olvasása után, hogy ennyi életet így megtervezni, nyomon követni, alakítani egyfajta téboly!
Ilyesmit józan ésszel és lélekkel nem lehet végig csinálni!
Hogy egyenként kiemelni embereket és gyerekkortól kezdve "tenyészteni" valami borzalmasra.
"- Heil Hitler!
Hangjuk erőteljesen visszhangzott bennem. Mélységes megbékélést éreztem. Ráleltem utamra. Egyenesen és világosan nyílt meg előttem. Várt rám a sírig tartó kötelesség."
Ami így olvasás után felötlött bennem, az az, hogy egy olyan nő szemszögéről is szívesen olvasnék mint Elsie.
Egy ilyen embernek milyen lehetett a feleségének lenni? Gyereket szülni. Bízni benne. Felnézni rá. Egyáltalán szeretni.
A pokol kapuit tárja ki a könyv.
Értékelés:
5 hamuvá égett cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése