Kezdem a végén. Vagyis azzal, hogy személy szerint nagyon szeretem ha a szerző úgymond kiszól az olvasóhoz. Gillham a kötet végén mintegy utószóként ez teszi. Így a könyv elolvasása után örömmel nyugtáztam, hogy értettem mit szeretett volna a történettel üzenni. Nekem is pontosan ez járt a fejemben, vagyis, hogy Én mit tettem volna??
1943. Berlin.
Sigrid egy, a katona feleségek közül. Ő is életunt, szomorú, éhes és kilátástalan.
Azért teszi a dolgát,meghallgatja örökké rikácsoló anyósát, órákig áll sorba a kenyérért, és fegyelmezetten vonul az óvóhelyre ha bombáznak.
Egyhangú napjai monotonitását csak a mozi színesíti. Bár a propaganda filmek cseppet sem tetszenek neki, a jótékony sötétben újra élheti szeretőjével töltött minden pillanatot, nem mellesleg a moziban ismerkedtek meg.
Mondhatni a mozi lesz a végzete. Sigridet egy nap álmodozás közben, egy a házban lakó lány zavarja meg. Segítséget kér tőle...
Ezzel az egyetlen apró mozzanat elég ahhoz, hogy Sigrid végre ne csak nézzen hanem lásson is.
Ericha személyén keresztül egy olyan világba lép be ahol minden nap túl kell élni, minden nap előröl kell kezdeni, és minden nap egyre nagyobb a veszély.
A szerző elérte azt, hogy olyannak lássam a figurákat ahogyan ő akarta. Hogy aztán a könyv utolsó oldalain mindenkit kifordítson önmagából. Ekkor tudjuk meg ki az aki talpig becsületes, ki az aki saját szeretteit is képes elárulni.
Egon, Ericha, Wolfram, Kaspar.
Egyetlen közös kapocs közöttük Sigrid.
Aki így vagy úgy de mindannyiukon segíteni akar.
Sigrid élete három férfi körül forog.
Eleinte nem értettem Sigridet. Hogy mi az ami egyik vagy másik férfihoz vonzza.
Aztán ahogy halad a történet a szálak összefutnak, titkok derülnek ki, emberekről hullik le az álarc, végül mind ott állnak előttünk csupaszon. Ítélkezhetünk. Igazat adhatunk.
Vagy elgondolkodhatunk. Hogy mennyire tudnánk mi egy háború kellős közepén hinni, bedőlni a propagandának, vállalni a veszélyt, önmagunk lenni, embernek maradni, bízni valakiben.
Elárulni vagy megmenteni valakit. És nem azért mert valakik ezt várják tőlünk, hanem azért mert mi így döntünk, így érezzük helyesnek.
A legeslegjobb karakter Wolfram. Egy szavát sem hittem volna el. Mégis talán az egyetlen őszinte szereplő.
Ha nem említik el sem hiszem, hogy a szerzőnek ez az első könyve!!
Hihetetlenül jól ír.
A borító remekül sikerült, egyszerű, mégis teljesen át tudja adni a történet hangulatát.
Értékelés:
5 igazságos cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése