" Az egész látvány, a távoli part, a fedélzet, a tenger egy másodpercre olyan nyugodt volt, mint valami festmény, mintha valaki épp akkor fejezte volna be, és a műtermében éppen szemlélné és méregetné, majd kinyúlna, és néhány utolsó ecsetvonással füstöt, tűzet, vért, vizet festene a vászonra."
A szerzőt nem a briliáns történetei miatt szeretem. Ez elsőre negatívan hangzik, pedig dicséretnek szánom.
Én azért szeretem, mert egy egyedi, érzékeny stílusa van. Mesél, nem előad. És mindig olyanok a főszereplői akikért megszakad a szívünk. Pedig "csak" elmesél egy életet.
Ezúttal az ír származású Jack McNulty életútját követhetjük nyomon.
A váltakozó időrendben megírt történetben 1957-ben járunk, és aztán tizenkét évvel később Afrikában, már a háború után.
Mind a szakmai, mind a családi élet elmesélésre kerül.
Bár a háború miatt számítani lehet a komolyabb hangvételre, más okból is szomorkás a történet.
Jack vissza emlékszik felesége Mai megismerésére, házasságukra, családjukra is.
Immár visszatérhetne családjához, ám mégsem indul el, húzza az időt.
Majd jegyzeteket készít inkább az életéről.
Jack szenvedély betegsége egy örökké jelen lévő árny. Tragédiák és újra kezdések sorozata a könyv.
"Mindig azt hiszem, tökéletesen sikerül elrejtenem az érzéseimet, bár látszólag mégsem - mintha kitűzőként hordanám a szívemet."
Gyönyörű mondatok, megfogalmazások. Igazi szépirodalom.
Értékelés:
5 vérző szívű cseresznye az 5-ből!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése