Éva 1984-ben huszonkét éves. Kis hazánkban akkor még sokan vártak lakásra, és a fiatalok egyik próbatétele a fiúk sorkatonai szolgálata volt.A szerző saját életének jelentős eseményeit meséli el nekünk, nem hallgatva el rossz házasságát, és beteg kislánya születését sem.
Ami legelőször feltűnt olvasás közben, hogy Éva nem siránkozik, kesereg, és panaszkodik. Férjét sem ócsárolja minden egyes lapon. Sorai tele vannak élet szeretettel, optimizmussal.
A fiatal lány azt hiszi elég ha leendő férjét kedveli, és megbízik benne. Egy szerelmi csalódás után István probléma mentesnek tűnik.
Éva szülésének és kislánya világrahozatalának körülményei kísértetiesen hasonlóak mint amiket aztán én is átélek jó pár évvel később.
Az örök optimizmus, az orvosokba vetett töretlen hit, naivitás jellemzi ezt az időszakot. Aztán persze a zord valóság, hogy nincs remény.
A házasságuk érzelmi hullámvasútja mellett egy újabb terhesség, majd a pokol következik.
"Odavonszol az előszobai tükör elé, hogy nézzem meg milyen csúnya vagyok. Szerintem így kellene kinéznie egy huszonhét éves nőnek? Fakón közlöm vele, hogy nyilván nem, de ő majd biztosan elmondja nekem, hogyan is kellene kinéznem."
Éva elképesztően erős és kitartó. Kellő iróniával és távolságtartással kezeli tágabb környezete tolakodó, lesajnáló pillantásait, és férje erőszakos lényét.
Azt nem állítom, hogy Éva történetének vége csupa rózsaszirom. De annyi hit, és erő sugárzik a lapokról, hogy személy szerint erőt merítettem belőle.
Értékelés:
5 családi cseresznye az 5-ből!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése