Liz Tuccillo: Hogyan legyünk szinglik

A könyv külalakja kicsit megtévesztő, sokkal több van ebben a könyvben mint holmi szórakoztató limonádé öt nő társkeresési buktatóiról. Elgondolkodtató könyv az élet  egyik nagy misztikumáról a szerelemről, és arról, hogy vajon miért van az, hogy ami az egyik embernek sikerül, a másiknak nem?
Julie szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadónál. Egyik barátnője Georgia épp válságban van, férje elhagyja egy másik nőért, és Julie az aki segítségére siet, hogy  sok bulival és jóképű New Yorki férfiakkal kényeztesse barátnőjét.
Julie rádöbben, hogy nemcsak saját maga, de összes barátnője szingli. Pedig mind okosak, sikeresek a munkájukban, nyitottak és rugalmasak az élet minden területén.
A kérdés adott:Mit csinálnak rosszul?
Lehet az Amerikai nők vannak kudarcra ítélve? A világ női, hogyan viszonyulnak saját magányukhoz?
Julie kutatásba kezd. Párizs, Róma, Brazília, Ausztrália, India, Izland, Peking, Bali - szórakozóhelyein keresi a biztos receptet a társtalanság ellen.

"Az az idea, miszerint mindenkinek van párja ezen a földön, már a múlté. Hogy nem minden zsáknak van foltja Vagyis nem minden foltnak van zsákja. A zsákok összevissza mennek, és mindenféle foltot felpróbálnak, de aztán levetik magukról és mennek tovább."


Közben persze Julie is szerelembe esik, pont Párizsban, de ettől még küldetése van. Főleg, hogy barátnői, akiket ő hoz össze végül egy csapatba  mind-mind élik a maguk életét, így Julie nemcsak a saját boldogságáért felelős, de négy másik nőben is tartania kell a lelket, hogy harminc felett is van remény.

"Nagyon kevés embernek van meg mindene, úgyhogy próbálj  nem irigykedni."

A női lét értékmérője, hogy kellünk-e valakinek? Elég értékesek vagyunk-e? Miért nem keltünk még el? Nem vagyunk elég jók? Nem keressük eléggé az igazit?
Az Amerikaiak szerint az a nő aki nem regisztrál egyetlen online társkereső oldalon nem akar eléggé társat találni.
Indiában egy bizonyos kor fölött a szülők aktívan részt vesznek lányaiknak a férj keresésben, Pekingben pedig egy parkba járnak azok a szülők akik egyedülálló gyermekeiknek keresnek társat-egy táblával a nyakukban hirdetnek...
Brazíliában a nők is vehetnek pénzért szerelmet, és a házasságokban teljesen elfogadott ha a férj félrelép, a Párizsi nőkben van tartás, ők aztán nem futnak egyetlen férfi után sem.

Míg a húszas éveikben járó szinglik teljesen nyugodtak, ezt a harmincas korosztályról már nem mondható el. Bármit megtennének, hogy az idő kerekei lassabban forogjanak, és legyen elég idejük megtalálni a szerelmet.
Persze lehet társ nélkül is élni, de minden szingli ezt csak ideig-óráig tudja magával elhitetni.
 És nincs az a hobbi, testedzés, kulturális program, bulizós hétvége amik tömkelege után ne vágynának arra, hogy valaki mellett ébredhessenek, akivel közösek a céljaik, akinek elmondhatják örömüket, bánatukat, akivel kettesben csatangolnak a bútoráruházban új kanapét keresve, akinek a közértben kedvenc ételét veszik meg először, akinek majd gyereket szülnek vagy éppen kettesben utazzák be a világot, másznak hegyet, vagy néznek sorozatot.

"Az ember sok mindenre hivatott. De arra nem,  hogy magányos legyen."

Voltak vicces beszólások, és helyzetek a könyvben, de alapvetően sokszor szomorodtam el a szereplők miatt, akik mind-mind esendőek, aranyosak, kedvesek. Mégis elhagyják, becsapják őket. Egyedül kelnek és fekszenek, és rohamosan csökken az esélyük arra, hogy valaha babakocsit tologathatnak.
Órákat lehetne írni és beszélni a témáról, de attól tartok nem lennénk okosabbak. 
Miközben a könyvet olvastam az alábbi  dal sokszor eszembe jutott. Benne van a lényeg.

Értékelés: 5 reménykedő cseresznye az 5-ből!!