2017. március 1., szerda

Dave Eggers: Az árvízi csónakos

A szerző  A Kör c. könyvének elolvasása után az első dolgom volt utána nézni, hogy van- e még más magyarul megjelent könyve.
Erre a könyvére esett a választásom. 2011-ben adták ki nálunk, és sajnálatomra nagyon kevesen olvasták.

A könyv 2005-ben pusztító Katrina hurrikánról és az azt követő rémálomról szól. Eggers a könyvben csak "tolmács", hiszen ami a Zeitoun házaspárral megtörtént mind igaz.

A szíriai bevándorló Zeitoun és felesége minden nehézség ellenére szereti választott hazáját. Kathy már azelőtt áttért az iszlám hitre mielőtt megismerkedett volna férjével. Ők is, mint sokan a lehetőségek földjét látják Amerikában. Négy gyereket nevelnek, a házaspár saját kis vállalkozását irányítja, házakat újítanak fel.

Úgy tűnt, hogy a Katrina is ugyanolyan hurrikán lesz mint az elődei. Hatalmas szél, áramkimaradás, több napos eső, kidőlt fák és járhatatlan utak. Sokan ezért sem hagyták el lakóhelyüket, az evakuálás pedig túl későn kezdődött meg.
Az utolsó pillanatban Kathy és a gyerekek a nő szüleihez indulnak, Zeitoun azonban marad, fél a fosztogatástól és amennyire lehetséges szeretné házukat megóvni a vihartól. Jó pár szomszéd is rábízza a házát.
A vihar megérkezik, majd át is halad New Orleans-on reggelre Zeitoun arra ébred, hogy minden több méteres vízben áll.

Zeitoun a szellemvárosban kenuval közlekedik, sok magára maradt idős embernek nyújt segítséget, magára hagyott kutyákat etet, és menti a házból az emeletre a megmaradt értékeiket.
Pár ismerőssel is összefut a városban akik szintén nem hittek a borúlátó előrejelzéseknek. Bár találkoznak katonai motorcsónakokkal úgy tűnik magukra vannak utalva, mert a hatóság egyetlen segélykérésre sem reagál.





Kathy igyekszik minden nap elérni férjét telefonon. A médiában fosztogatásokról és gyilkosságokról, megerőszakolt gyerekekről, öngyilkos rendőrökről szólnak a hírek, a nő azt szeretné ha férje utánuk indulna amíg tart a város kiürítése.
Zeitoun azonban értetlenkedve fogadja felesége híreit, kutyavonyításon kívül teljesen nyugodt a város.

Aztán Zeitoun egyszer csak nem jelentkezik. Napok telnek el, Kathy minden rémséget maga elé képzel ami csak a férfival történhetett. Még a legvadabb álmukban sem gondolta senki, hogy egy hurrikán megtépázta városban fosztogatás és terrorizmus miatt tartoztatják le. Majd' egy hónapig sínylődik szabadtéri ketrecben, két különböző helyen.
Zeitoun rosszkor volt rossz helyen. A hatóságok gyenge magyarázata nem elég, hogy semmissé tegyék azt az időt, amíg a férfi pár hét alatt megőszült és megtört lelkileg. Feleségén a stressz a férfi szabadulása után tört ki, tucatnyi egészségügyi betegség képében.

Nagyon aktuális téma, a mai világban napi szinten téma a terrorizmus, amivel foglalkozni kell.
Olyannyira a könyv hatása alá kerültem, hogy még rémálmom is volt miatta.

Értékelés:
4,99 Hurrikános cseresznye az 5-ből!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése