Eleanor számára nincs más, csak saját maga. Harmincéves, szingli akinek napjai monotonitását Anyuka heti hívásai szakítják csak meg.
Eleanor gyerekkori tragédiája után a nevelőszülők ugyan adnak a lánynak enni, van mit felvennie, és van hely ahol alhat, élni azonban nem tanították meg. Immár a saját lábán áll ugyan, de annyira magányos, hogy sokszor napokig nincs kihez szólnia. A kollégái is kerülik, bogaras vénlánynak könyvelve el.
"Ha valaki megkérdezi: „Hogy vagy?", azt kell mondanod, hogy „JÓL”. Nem mondhatod, hogy előző éjszaka úgy sírtad magad álomba, mert két egymást követő napon nem volt kihez szólnod. JÓL vagy, mondod."
Egy nap aztán Elenaor szerelembe esik, úgy gondolja itt az alkalom, hogy végre olyan történjen vele ami Anyuka elismerését is kivívja. Olyan lehet mint bárki más. Esetleg még azt is érezheti, hogy valakinek fontos, hogy szeretik.
Szívfacsaró volt olvasni Eleanor életét, ugyanakkor a történet nagysága abban rejlik, hogy annyira tárgyilagos a saját szenvedésével szemben, hogy nem sajnálkozunk, hanem eszeveszetten drukkolunk neki, hogy végre megtapasztalhasson egy másfajta életet. Eleanornak nincs viszonyítási alapja, így naiv rácsodálkozással éli meg az élet -másnak -átlagos eseményeit, egy fodrásznál történt látogatást, vagy azt, hogy új, csinos ruhát vesz.
A társas kapcsolatokról, barátságok kötéséről nem beszélve.
Talán korainak tűnik év könyveként emlegetni, de rám ebben az évben kevés könyv volt ekkora hatással!
Nemcsak magunkra ismerhetünk a sorok között, de szembesülhetünk azzal is, hogy gyakran milyen előítéletesek vagyunk másokkal, akiket nem is ismerünk, de elkönyveljük őket valamilyennek.
"Egy ábrándban bármit megvalósíthatunk, bármit az égvilágon."
(A könyv borítója nagyon szép lett!)
Értékelés:
5 páros cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése