"William Somerset Maugham (1874-1965) hosszú élete során mindvégig hűséges maradt az elbeszélés műfajához. Maugham legjellegzetesebb tulajdonsága a józanság. Világos, áttekinthető történet, érdekes, lehetőleg sohasem túlságosan bonyolult karakterek, mértéktartó pszichológia jellemzi elbeszéléseit. Akár az angol társadalom furcsaságaival foglalkozik, akár a brit gyarmati tisztviselők életéről ír – mi lett belőlük idegenben, milyen tragédiákhoz vezetett számkivetésnek beillő helyzetük -: megbízható, szilárd építmény a maguhami próza, az olvasó azonnal eligazodik ebben a sohasem monumentális, sohasem bonyolult szerkezetű, de könnyed, ízléses épületben. Nem katedrális és nem is romantikus kastély, praktikus lakóház, melynek ablakain át olykor az élet izgalma is betör."
Ha Maugham-ról van szó azt hiszem néha túlzásokba esem.Szerintem elképesztően jól ír,jól látja az embereket,jól közvetíti az érzéseket legyen szó férfiról vagy nőről.Jó pár fejezetről azt gondolom,hogy kinőhette volna magát egy egész könyvé.De így is élveztem ezt a novellás kötetet,nagyon meglepett,hogy ilyen is lehet a novella,élvezhető ,olvasható anélkül ,hogy az olvasónak hiányérzete lenne.
Nem tudom,hogy Maugham honnan szedett ennyi sorsot,életet ,karaktert,de elképesztően tehetséges ember volt.Arról nem beszélve,hogy rá egyáltalán nem jellemző,hogy egy kaptafára írni,én legalábbis még csak hasonlóságot sem véltem felfedezni az eddig olvasott művei között.
Minden műfajban hiteles,ebben a kötetben a dráma éppúgy szerepel mint a humor,és mind-mind olyan könnyedén,mintha a kisujjából rázta volna ki a történeteket.
Értékelés:
5 tökéletes cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése