"A rózsaszín pizsamás Kristie kikapja a képet a kezemből, megfordítja, és odamutatja nekem a félhomályban.-Anya, melyik vagyok én?
-Mit mondasz, drágám?
-Melyikük vagyok én? Anya, melyik?"
A négytagú Moorcroft család élete tökéletes volt. A sikeres építész férj, a szabadúszó újságíró feleség és a gyönyörű ikerlányok.
Egy végzetes napon azonban a hatéves ikerlányok közül, Lydia meghal egy balesetben.
A szörnyű emlékek, a gyász és a bűntudat elől Torren szigetére költöznek. A skót szigetvilág zord kietlen, és elszigetelt. A házaspár úgy érzi pont erre van szükségük egy évvel a tragédia után, amiből képtelenek talpra állni.
A nyugalom helyett azonban újabb gondok kerülnek felszínre.
A legmegdöbbentőbb a kislányuk kijelentése miszerint Kristie azt állítja, hogy Ő nem más mint Lydia.
A kislány teljesen átveszi testvére személyiségét.
Az anya Sarah összeroppan de próbál logikus magyarázatot találni lánya viselkedésére.Visszagondolva az apró jelekre, momentumokra amelyek azt támasztanák alá, hogy tévedtek, és a lányuk igazt mond.
Közben a szigeten az új életükkel is birkóznak, hiszen a kényelmes és fényűző lakás helyett egy nyirkos és korszerűtlen házat kell otthonná varázsolniuk kevés pénzből.
A történet aztán újabb szálakkal bővül, a házaspár titkai, a nő elnyomott bűntudata, és az apa néma dühe felváltva gondoskodnak arról, hogy ne legyen egy percnyi unalom sem. Ugyanakkor számomra jó pár apró sebből vérzett a történet.
Miért várt minden szereplő tizenhárom hónapot mielőtt meghülyül?? Erről az időszakról nem esik szó.
Azt aláírom, hogy egy egypetéjű ikerpárt csecsemőként tényleg nehéz megkülönböztetni. De, hogy a két hatéves gyerekemet nem tudom megkülönböztetni az már kicsit hihetetlen. Még ha egyforma ruhát is hordanak, egyforma a frizurájuk-ahogy a könyvben is van- vannak bizonyos gesztusok, vagy a hangjuk ami alapján biztosan ki merem jelenteni, hogy ez a gyerekem x. ez meg y.
Mindenki tőmondatokban beszél, egyébként pedig néma. Sem a házaspár, sem a kislány nem túl közlékeny. Úgy vettem észre a szerző szándékosan próbált ezzel is hatni az olvasókra. Ahogy a furcsa elfojtott dühös megnyilvánulásokkal is, amik érthetetlenek voltak számomra. Hol a férj kívánja neje halálát, hol a feleség várja haza az urát a háta mögé rejtett konyhakéssel.
A gyász feldolgozása gyerek esetében szerintem szakember nélkül szinte lehetetlen. Pláne ilyen kicsi korban. Mégis valahogy egyik szülőnek sem jutott eszébe segítséget kérni. (Csak bő egy évvel később és ez a szál is csak kérészéletű volt a történetben.)
A szerző több lábra állította a sztorit, de szerintem mindegyik túl gyenge lábakon állt ahhoz, hogy csak arra építhessen, ezért aztán kapunk egy kis katyvaszt, ami ugyan rém izgalmasnak tűnik az elején, de legtöbbször el is halványul, vagy kiderül, hogy tévedés volt.
A történet végén sem kapkodtam a levegőt, valahogy nem volt elég erős.
Ha az ember krimit, vagy thrillert választ akkor elvárja az adrenalin löketet. Ebben azért olyan sok nem volt.
Olvasmányos és néhol valóban izgalmas, de a beharangozás, a cím, és a fülszöveg alapján jóval keményebbre számítottam.
Értékelés:
3,9 ijesztgetős cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése