2014. március 13., csütörtök

Delphine de Vigan: No és Én

 
"Amikor három vagy négy éves voltam, azt hittem, a kor megfordul. Ahogy én növekszem, úgy lesznek egyre kisebbek a szüleim. Már el is képzeltem magam,  amint összevont szemöldökkel, magasba emelt mutatóujjal állok a nappaliban, és mély hangon azt mondom, nem, nem, már elég Nutellát ettetek!"

A szerző másik könyv Semmi nem áll az éjszaka útjába is mély nyomot hagyott bennem. És ez a könyve sem hagyott hidegen. Úgy érzem a szerző azért ír, hogy mi olvasók akik nem mindig tudjuk szavakba önteni az érzéseinket, ezt helyettünk is megteszi. Mert teljesen egyet értettem, együtt éreztem Louval mégsem tudtam volna ilyen szépen átadni az érzéseket, és gondolatokat.

A könyv mondanivalója sokkal több annál, mint hogy vegyük észre azokat akik kevésbé szerencsések mint mi. Ahogy Lou fogalmazott mindenkinek kellene hogy legyen ágya, bögréje, na és tartozzon valakihez, akinek feltűnik a hiánya.
Fura helyzet áll elő a könyvben ugyanis mindhárom szereplő Lou, No és Lucas is szeretné ha valakinek fontos lenne bár Lounak és Lucasnak van hol laknia, mégis úgy érzik magányosak.

Lou szülei egy tragédia után már nem képesek családként működni, Lou úgy érzi anyukája már nem is szereti. Lucas pedig az iskola csodált fenegyereke otthon, egyedül tölti a napjait, mindkét szülő magára hagyta.

No pedig hajléktalan. Annak minden velejárójával. Lou úgy dönt ideje jobbá tenni kicsit a világot, és megmenteni valakit.
Nem is megy olyan nehezen mint ahogy az Lou képzelte, ám egészen más megmenteni valakit aki hagyja is magát, és egész más olyannak segíteni aki nem biztos, hogy menekülne a sorsától.
Lou állandó igazság keresése, állandó boncolgatása az életnek nagyon jól lett megírva. Valamilyen szinten mindenki szeretné átlátni, megérteni ezt a világot amiben élünk, és ahol sosem lesz meg mindenkinek a valahová, valakihez való tartozás érzése.Ennek ellenére a szerző ezen könyve sem csöpög a fájdalomtól, a szerző mindig nyújt nekünk valami kis kapaszkodót amiben hihetünk.


Értékelés:
5 otthoni cseresznye az 5-ből!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése