Nem akarom boncolgatni ,hogy az írónő 'jogosan' kapta-e a Nobel-díjat.....Sok ismerős érzéssel találkoztam a történet olvasása közben!
Az ilyen történeteket legszívesebben az összes olyan ember kezébe adnám akik azt gondolják,hogy velük nem történhet meg semmi rossz és nekik csakis tökéletes .okos,szerethető gyerekük lesz.....
Ahogy Forrest Gump anyukája is mondta:Az élet olyan mint egy doboz bonbon,soha sem tudhatod mit veszel belőle!
Harriet és David a hatvanas évek elején megismerkednek összeházasodnak és valamilyen belső indíttatásnak engedve elkezdik létrehozni a nagy ,boldog családjukat-kezdve egy óriási ház megvásárlásával,ami szép lassan benépesül már négy gyermek szaladgál körülöttük.
Az ötödik gyermeknél már a terhesség sem szokványos,Ben már az anyja hasában is jelzi-Ő más lesz mint a többiek.....
Amint Ben megszületik elkezd szétesni az addig tökéletes család,mindenki menekülni akar a valóság elől,úgy tenni mintha nem történt volna semmi.Ezt a teóriát mindenki támogatja kivéve Harriet -akiben viaskodik az anya és a gyarló ember.Úgy érzi ugyanolyan anyja kell,hogy legyen Bennek is mint ahogy a másik négy gyermekének.A család nem tolerálja Harriet erőfeszítéseit-lassan magára marad,négy gyermeke elmenekül az egykor boldog családi fészekből,a férj pedig csak látszólag van jelen Ben és Harriet életében.....
Sokan azt hiányolták,hogy nincs igazi vége a regénynek-mert nem is lehetett befejezni ezt a történetet....a történetnek akkor lenne vége ha mindenki belátná,hogy az életben nem csak jó dolgok történhetnek,és nem élhetjük mások életét csakis a sajátunkat amit ránk szabtak.
Akinek nincs gyermeke nem fogja megérteni a könyvet illetve nem fogja tudni átérezni igazán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése